BJD VS Gyerekek

Általános csevegés BJD témában

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Smaug » 2009.09.22. 22:40

Hát, nálunk most a közelben nincsen igazán fiatal gyerek, de aranyos volt, mikor kimentünk a parkba fotózni és körénk gyűltek a gyerekek (meg a szülők). Kérdezgettek, nézegettek, fotóztak kicsit ők is. Alapvetően pozitív élmény volt, mert nem vetődtek rá a babákra - egy kislány volt aki mondandóját demonstrálandó meg akarta simogatni az egyik baba fejét, de az anyukája rögtön szólt neki hogy nem nyúkapiszka. Ez jól esett, mert egy fejsimogatás ugyan nem árt, de jó tudni hogy tiszteletben tartjuk mások tulajdonát :D

Egyébként nagyon édesek voltak, tippelgették hogy melyik baba fiú és melyik lány. Kicsit nehéz volt meggyőzni őket hogy Blair egy öt éves kisfiú, nem pedig kislány, dehát ez van :D

Amikor Ezra még új volt akkor is volt hasonló - még fehér haja volt, ezért az odagyűlő gyerekek rögtön kitalálták, hogy ő olyan mint a W.I.T.C.H-ből a gonosz. Hehe, aranyosak voltak, bár kicsit furcsállták, hogy egy felnőtt néni ( :o ) miért tart babát aki olyan mint egy rajzfilmszereplő :lol:
Kép
I strangled someone with a shoelace once. Does that count as expressing myself through clothes?
Avatar
Smaug
 
Hozzászólások: 5574
Csatlakozott: 2008.09.30. 15:27
Tartózkodási hely: Budapest

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Sheila » 2009.09.22. 22:48

Nekem is van hideg-meleg tapasztalatom...

Off-ba elsöként: 10 évesen a nagyimnál töltöttem a hétvégémet és már akkor halomnyi állatunk volt, vasárnap amikor haza értem anyu azzal fogadott hogy az egyik ismerösük rajtuk ütött csak ugy a gyerekükkel aki akkor volt 5 éves és ameddig nem figyeltek rá megölte a hörcsögöm és a 30-40 degut kiengedte a házba...
Ennyit a gyerekekhez fűződő viszonyomról... :|


No, nekem nagyon vegyes, ismerös gyerekkel nem találkoztunk még, de idegenekkel annál inkább.
Itt is volt aki még mielött kimondhattam volna hogy légyszives ne, egészen pontosan a LÉGY-nél tartottam már az arcát fogdosta a szöszimnek, ilyenkor persze az ember türtöztesse magát... és probáljon nem orditani.
Másik ami tényleg nagyon meglepö és pozitiv volt, hogy odajött sok sok kislány 7 körüliek anyukákkal, és édesek voltak mert hátraszoritott kézzel ácsorogtak és kérdeztek és kérdeztek és kérdeztek. :lol:
Akkor mondjuk nagyon örültem és meg is lepödtem nagyon hogy jéééé ilyen is van, ök helyes kölykök voltak! :D
BJD addict and damn proud of it!
Avatar
Sheila
 
Hozzászólások: 1330
Csatlakozott: 2008.11.17. 15:24

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Roxy Doll Master » 2009.09.23. 06:48

Nekem tapasztalom még nincsen, persze ami késik nem múlik. Igaz kisgyerekek sincsenek körülöttem, csak egy. Ő a barátom anyukájának, a párjának a lánya (hú ez jó kis mondat lett). Múltkor mikor ott voltam és éppen írtam a fórumra, kérdezte mik ezek a babák. Elmagyaráztam neki, erre csak nézett rám, hogy és Ti anyukák beszélgettek a babákról? :) Ez aranyos volt. De ismerem a lányzót. Nagyon rossz tud lenni és semmi nem akadály neki, sokszor kell rászólni, igazi elkényeztetett kiscsaj. Én meg Caimot nem teszem majd ki egy ilyen támadásnak :D
~Caim, Reon~
Avatar
Roxy Doll Master
 
Hozzászólások: 790
Csatlakozott: 2009.06.08. 12:59
Tartózkodási hely: Budapest

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Zi-chan » 2009.10.11. 21:47

Olyan igazi gyerekes tapasztalatom nekem se volt, de az aranyos volt amikor (totyogós) keresztlányomék átjöttek, még jó anno, és kapásból kiszúrta a nagy babákat a polcon XD Nagy baj nem lett mert mondtuk neki hogy azokkal nem szabad játszani és már el is foglalta magát a fiókom ki-be pakolgatásával ^^;
Avatar
Zi-chan
 
Hozzászólások: 1360
Csatlakozott: 2008.08.26. 16:40
Tartózkodási hely: Budapest

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Shinku » 2009.10.31. 18:37

Még meg sincs a babám és tapasztalatom ugyan nekem sincs, de már kész rémálmaim vannak ezzel kapcsolatban... ^^; Van egy pár rossz tapasztalatom a gyerekekről (sőt itt a korombeliek is vadállatok tudnak lenni -.-) és ezért is írtózom tőlük, bár volt már kivételes eset is. Úgy látom itt a többségnél nincs ebből gond, viszont én félek, mert igaz, hogy ritkán állít be hozzánk kisgyerek, de ha igen, akkor az persze a legrosszabb fajtából. Pl. még kb. 1 éve anyum barátnőjének a 6 éves fiának az volt a szórakozása, hogy a plüss Narutomat reproduktív célú együttlét, mert mondtam neki, hogy az fontos nekem és erre bekapta a lábát. :bleh: Még jó, hogy már kiszerettem a Narutoból különben agybajt kaptam volna. Aztán, lehet, hogy én viszem túlzásba, de én akkor is eléggé kivagyok, amikor a kisgyerekek a plüsseimet összevissza tekergetik, szétnyújtják meg nyúzzák. -.- A babámat valószínűleg majd valami lelakatolt helyen fogom tartani. xD Mondjuk igazából az a legjobb, ha a szobában bárhol lehet, nem bezárva egy sötét szekrénybe... Csak az a baj, hogy általában a legtöbb embernek mikor próbálnám megmagyarázni, hogy ne nyúljon bizonyos dolgokhoz, akkor tényleg az van, hogy: "Jaj ugyanmár mi baja lesz? Mit félted annyira? Ez csak egy trágy..."
Remélem azért a paranoiám ellenére nem lesznek majd rossz tapasztalataim. '^^
Itthon: Alvin (AR - Cien) ● Letuchaia (CD - Vampire Beau) ● Wayne (SD - Shaun) ● Illinois (MNF Chloe) ● Lulu (MNF Ante) ● Ren (MNF Elf Shiwoo) ● Caro (MNF Miyu fej)
▪ ▪ ▪ Blog
Avatar
Shinku
 
Hozzászólások: 1802
Csatlakozott: 2009.10.19. 17:55
Tartózkodási hely: Szeged

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2009.10.31. 18:42

Két öcsém van, az egyik két éves, a másik négy. Bombabiztos tervem van. Közlöm anyával, hogy a műgyanta mérgező. Ennyi. Fogadjunk, hogy hirtelen elő fog kerülni a szobám (három éve "elveszett") kulcsa.
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 426
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Kala » 2009.10.31. 19:42

Nálunk a családban nincs gyerek, de barátnőméknél van egy ímádnivaló csöppeteg, aki az én pótkeresztfiam :)
Még jól elvannak a fiúk :)

Kép
Lucius,Gilbert,Norio,Esca,Verran,Nube,Taen,Iku,Cho,Sophia
Avatar
Kala
 
Hozzászólások: 1889
Csatlakozott: 2009.03.23. 19:38
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2009.10.31. 19:46

Jahajj :love: Hát ez szívet melengető :fan:
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 426
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Kanan » 2009.11.01. 21:47

Nagyon édes kép :fan: ^3^

szerk: Én nem fogom félteni a babát, amikor itt lesz... Mondjuk a húgom amihez csak tud, hozzányúl, de van pár cuccom, amire nagyon allergiás vagyok ha hozzáérnek, és tudják, h. ha csak ránéznek akkor már verekszemXD
Ez nem nagyon tartozik ide, de volt rá egy példa, bár az osztálytársaimmal történt meg... Vagyis egyik barátnőmmel... Elkezdett "szórakozni" azzal, h. összefirkálja az egyik kitűzőmet, én pedig gyilkos pillantást vetettem rá, és mondtam neki, h. adja vissza. Nem adta vissza, én pedig felpofoztam, és mondtam neki, h. ha valaha is kárt tesz egy kitűzőmben, akkor ki fogom fizettetni vele az árának a kétszeresét...xD Nem vagyok verekedős, de a kitűzőimet nagyon imádom. Náluk csak a BJD-t fogom jobban szeretni, de akkor már készenlétbe helyezem a konyhakéstXDDDD (Jah... morbid vagyok..xĐ)
Kép
Avatar
Kanan
 
Hozzászólások: 316
Csatlakozott: 2009.09.09. 19:59
Tartózkodási hely: Budapest

Re: BJD VS Gyerekek

HozzászólásSzerző: Amaterasu » 2010.07.07. 17:45

Az ötéves unokahúgom már egy ideje ismerkedik a BJD-kkel, és valahányszor eljön hozzánk, az első kérdése az, hogy hogy van Beni, és mit adtam rá ebben az időben? :D Abszolút átérzi a dolgot. :D
Már minden babánál megkérdezi, hogy fiú-e vagy lány - már ő is tudja, hogy ezt sose lehet tudni... :lol:
Ma pedig végigzongorázta velem az Iplehouse összes lánybabáját (a lánybabák érdeklik csak, innen a fórumról is inkább őket értékeli, Noa és Sathin a kedvence ^3^ )!!
Ma - ugyan reszketve - de az ölébe ültettem a gyereket, mert annyira kérte, és ezt gyorsan le is kaptam (a fényviszonyok sem voltak túl jók, meg megint sikerült a ház legvacakabb fényképezőgépét a kezembe kapnom hirtelen, de a lényeg látszik: vigyáz rá. Kb. félóra múlva mondjuk majdnem ráült, de az nem volt szándékos... ^^; :
Kép
BenőHaru-sanMikotoLelleLoránd
Kép
Avatar
Amaterasu
 
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2010.03.19. 22:12
Tartózkodási hely: Állatkert

ElőzőKövetkező

Vissza: Csevegő

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron