...és akkor jött a Család

Általános csevegés BJD témában

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2009.09.04. 09:03

Sziasztok! Nagyon köszönöm a sok segítséget és bátorítást. ^^ Igazából akomment megírása után zokogva beviharoztam a fürdőszobába, és amíg csorgott a vizem a falnak dőltem, "Mi lesz most velünk, Lavande?" És akkor egy hihetetlenül erős és intenzív érzés, sőt, tudat jött, "minket senki nem téphet el egymástól."
Nem tudtam rá magyarázatot, főleg a jellememet ismerve (amint pénzem van rögtön elköltöm ékszerekre, ruhákra, csecsebecsékre, ebédelni hívom a barátaimat), de megnyugtatott.

Én arra gondoltam, hogy lemondok sétapálcáról, laptopról, satöbbi, és karácsonyra azt kérem, hogy szülinapomra kaphassam meg Lavande-ot. Ha nem lehet, akkor amit mondtatok, pénz. Ha azt sem, akkor semmit. Két ünnep így lemegy. Talán a többi is.

Anyáék kétségkívül tudják, hogy ez fontos nekem. A 2008-as SakuraConon vettem magamnak egy plüss L figurát. Mindenhova magammal vittem, iskolába, buszra, találkozókra, foylotn velem volt. Anyáék hamar megfigyelték rajtam, hogy biztos vagyok benne, hogy lelke van. Kérdezték, miért viszem, mondtam, "Hogy ne legyen egyedül." Ők nem is szálltak rám, a bátyám volt idegbajos, de amikor veszekedett érte velem, anyám rászólt. Inkább a suliban szekáltak, de nem érdekelt. Amikor mostuk, leültem a gépbe és néztem, hogy ne legyen neki olyan szörnyű csak egyedül sodródni.
Ma már nem hurcolom magammal, túl sokat bántották. Amikor rászoktam a dohányzásra, besárgult a pólója, és rettenetesen éreztem magam miatta. Ez is közrejátszott, hogy leszoktam.
Arra gondoltam, hogy veszek neki egy társat (Raitót), de sehol nem leltem a Conon, valószínűleg e-bay lesz, mert egyre jobban érzem L magányát. (Ki tudja? Lehet, hogy Lavande-al jóban lesz a kis nyomozózseni.)
Ő teljesen más jellegű mint egy BJD, és mást is jelent számomra. Megosztom vele a magányomat, kölcsönös menedékek vagyunk. Átölelem, átölel.
De a szüleim tudják, hogy nekem még egy plüss is ennyire fontos tud lenni.

Azt az ötletet eleve nem vetették el, hogy nekem is drága babám legyen (gondolom arra gondolnak, hogy babázni akarok Nona-channal. akkorát végülis nem tévednek :D), inkább a külseje ijesztette el anyát. Szóval ahogy mondtátok, reflexből megmutattam neki Tati képeit, bűbájos, aranyos kislány. Anya rá nem mondott semmit. Olyan kép is van, amikor a kezemben van, ugye ő még picike is, olyan kép is van, amikor Nona ölében van (ekkor felderült, hogy "Ő Nona babája?" és kicsit elszontyolodott, amikor azt mondtam, nem...) szóval valószínűáleg majd megkérem Nona-chant, hogy hozza hozzánk vendégségbe Opheliát. Bár a lány is biztos "síron túli" lesz anyának, de ha majd élőben látja és az egészen átragyog majd az a szeretet, amivel Nona-chan gondokodik róla (és magam is nagyon kedvelem a kishölgyet, bevallom), akkor talán elgondolkozik.
Egyébként rosszul emlékeztem és Lavande 610 dollár. Az ajánlatokat nagyon szépen köszönöm, de semmiképpen sem akarok spórolni rajta paróka vagy szem területén. Maximum azt később veszem hozzá. Én kopaszon és szemtelenül is nagyon imádnám, remélem, ő sem érezné megalázónak, főleg, hogy nagyon igyekeznék azt a harmincdollárparóka-húszdollárszemet előteremteni. Bár jobban örülnék persze, ha azzal együtt érkezne. Nona-chan varr neki "sziaitthon" ruhát, szóval ezek a legkisebb problémák még.

Egyébként pont azt tökéltem el, hogy mire kijutok Angliába, addigra már velem lesz. És kész.
A nyári munka azért rizikós, mert idén két hónapon át kerestem, és nem találtam :S De a mostani nyárra már betöltöm a tizennyolcat, akkor talán már könnyebb lesz. Ó, és a matematikai ismereteim botrányosak, szóval pincér, pultos, ilyenek, mind kilőve.
Szerintem megyek kukoricát címerezni az Alföldre. A kék egek alatt úgyis olyan közel lenne hozzám. :3
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 426
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Miyo » 2009.09.04. 13:20

Reisuto írta:A nyári munka azért rizikós, mert idén két hónapon át kerestem, és nem találtam :S De a mostani nyárra már betöltöm a tizennyolcat, akkor talán már könnyebb lesz. Ó, és a matematikai ismereteim botrányosak, szóval pincér, pultos, ilyenek, mind kilőve.
Szerintem megyek kukoricát címerezni az Alföldre. A kék egek alatt úgyis olyan közel lenne hozzám. :3
Én már jó ideje betöltöttem a 18-at és mégsem kaptam munkát, pedig én is minden hónapban kerestem:( de remélem Te sikerrel jársz és találsz valamit. És ne add fel soha! Én sem fogom.
Itthon...
~Yuya~(LUTS KDF Bory) ~Momoka (Dikadoll Bobby)~
Avatar
Miyo
 
Hozzászólások: 521
Csatlakozott: 2009.08.24. 22:48
Tartózkodási hely: Sárvár

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2009.09.04. 13:37

Szerintem csak a gazdasági válság miatt... idén nyárra csak több lehetőség lesz. :(
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 426
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Nishi » 2009.09.06. 19:15

Hát, nekem sincs könnyű dolgom anyukámmal... én is természetesen megkaptam, hogy: Nem ér ennyit, én ennyit nem adnék ki rá". Azt mondja tanulmányra kellene inkább a pénz. Oké tényleg kell arra is a pénz, de... nem tudom.. én akkor is gyüjteni fogok rá><
Mondjuk talán az is közrejátszik anya viselkedésében, hogy régen (és állitása szerint most is) olyan vagyok, hogy, ahogy mondani szokták : minden csoda három napig tart. Igen, elismerem vannak ilyen húzásaim, de úgy érzem nem fogom megbánni, ha csatlakozik hozzám Andrea (megjegyeztem>< AndréééXD) szóval lényeg, hogy még jó pár éjszakát fogunk veszekedni erről><
Ji-woon (DIM) ° Élisande (DollAdore)° Virlomi (Flower Junior) ° Ender (Souldoll) ° Peregrine (Unoa)
Avatar
Nishi
 
Hozzászólások: 1536
Csatlakozott: 2009.09.06. 14:34
Tartózkodási hely: Old Home

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2009.09.06. 20:32

Nishi, ha találsz jó munkahelyet, vagy jó édesanyameggyőzési stratégiát, szólj nekem is, hasonlóképpen fogok cselekedni :D
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 426
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Nishi » 2009.09.06. 20:44

oké ,látom fejjebbi postodból, hogy te is ragaszkodó tipus vagy>< én is egyébként>< nekem Zoro babám van (one piece) aki szintén velem van, ha vigasztalásrol van szó, vagy ha épp nem akarok egyedül aludni><
Ji-woon (DIM) ° Élisande (DollAdore)° Virlomi (Flower Junior) ° Ender (Souldoll) ° Peregrine (Unoa)
Avatar
Nishi
 
Hozzászólások: 1536
Csatlakozott: 2009.09.06. 14:34
Tartózkodási hely: Old Home

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: RiRin » 2009.09.07. 19:22

Hát azt hiszem én a szerencsésebbek közé tartozom. Nekem csak anyukám van aki beleszólhatna(meg egy sokéves kapcsolatomból a barátom, de ő nem szólhat bele XD). Mikor Leli-t megrendeltem akkor anyukám közölte, hogy szerinte túl drága, és ő nem rendelné meg a helyembe. Aztán mikor vártam félévet rá, akkor is többször elmondta, hogy szerinte túl drága, de végülis az én pénzem, azt csinálok amit akarok. Amikor megérkezett Leili akkor viszont az első szava az volt, hogy hát ez tényleg nagyon szép, és bár továbbra is túl drága XD, de ha nekem kell hát akkor ő úgyse szólhat bele. A végén ő öltöztette fel. :P
Most, hogy hamarosan rendelem a nagyfiúmat,már ő is ugyanúgy várja szerintem ahogy én.
Én azt tudom ajánlani azoknak akiknek a szülei ellenzik, hogy próbálják bevonni őket a "babakeresésbe", "babaválasztásba". Én azt csinátam nem rég, hogy anyukámnak megmutattam melyely azok a fiúk amik tetszenek, és ő elmondta véleményét, érzi, hogy adok a szavára. Ez szerintem főleg a kiskorúak esetében hasznos, aztán az mindenkinek a saját titka marad, hogy valójában mit is gondol magában, és mit mond a szülőknek, a fontos, hogy a szülő érezze, hogy be van vonva a dologba. Az én anyukám egy ilyen akció hatására tényleg ott tart, hogy előszedte a szabásmintákat, és már a fiúnak is válogatni kellett az anyagokból, hogy majd milyen ruha kell neki XD, és, hgy feltétlenül legyen haja meg szeme, annélkül ne merjem rendelni. :lol: Jah, meg megmutattam neki, melyik lány tetszik még, erre közölte, hogy hát ahhoz egy 70 centis is jó. (Mertám az ő kedvence a 70centis DOD LUke). És látszott az arcán, hogy elképzelte egymás mellett őket. XD Az már más dolog, hogy én kit rendelek. :P
Itthon:
Leili (Leilani) - SOOM-GLOT -
Jin (Jae-Jin) - Migidoll Miho -
Rian/Kieran - LLdT Roderich -
Avatar
RiRin
 
Hozzászólások: 113
Csatlakozott: 2009.01.12. 18:09

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Miena Yuki » 2009.09.12. 21:25

RiRin, szerintem bőven a szerencsésebbek közé tartozol.
Anyám első reakciója: Ennyibe kerül? Miért?
Második: Majd összeszeded magadnak a pénzt rá, akkor. Én nem adok.
Harmadik: Hidd el, ez neked nem kell. Három napid le se tennéd, utána meg rá se néznél.
Nagymamám hallani se akar róla az ára miatt, a barátom egyszerűen csak hülyének néz és folyton adja az ötleteket, pl. "Dehát azt mondtad kell új monitor, vegyél már egy nintendo ds-t, mondd azt, hogy nem babát, hanem ezt meg azt kérsz". Aha, kösz, én is szeretlek. Mondjuk akinek futja két baba árából kijövő gépre... Nekem miért nincs ilyen szerencsém? :(
Próbáltam megmutatni az illetékeseknek azt, ami nekem tetszett, de semmi. Azt várták mindvégig, mikor mehetnek már el a monitor elől. Erre jön még a hirtelen pénzcsökkenés a bankkártyámon. -.-" Pénzes rokonoknak/ismerősöknek meg nem szeretném elmondani, mert rosszul venné ki magát és valószínűleg ott se tetszene senkinek az ötlet.
Avatar
Miena Yuki
 
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2009.08.23. 17:08
Tartózkodási hely: A monitorra tapadva

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Nishi » 2009.09.12. 21:39

kb nekem is ezt mondták, föleg hogy csak "három napig fog tartani"><
hajrá pénzgyüjtésben én is azon vagyok><
Ji-woon (DIM) ° Élisande (DollAdore)° Virlomi (Flower Junior) ° Ender (Souldoll) ° Peregrine (Unoa)
Avatar
Nishi
 
Hozzászólások: 1536
Csatlakozott: 2009.09.06. 14:34
Tartózkodási hely: Old Home

Re: ...és akkor jött a Család

HozzászólásSzerző: Kanan » 2009.09.12. 22:16

Hú.... amikor előszőr előadtam ezt a sztorit anyunak, nem lepődött meg. Régebben akartam venni egy nendoroidot.... Anyu azt hitte, h. hülye leszek 8ezret kiadni ey 10cm-es figuráért. Erre beszereztem, de kiderült, h. gyártás hibás, és ki akartam cserélni, de nem volt másik, így egy "normális" figurára cseréltem.... Azóta sincs nendoroidom, és anyu abban a tudatban él, hogy soha nem is vettem egyet. Szóval azt hiszi, h. ez sem fog összejönni. Ezért reagált közömbösen az ötletemre, h. egy 106ezer forintos babát akarok. "Megvehetem?" válasza: "Ha össze tudod rá gyűjteni a pénzt, akkor igen." Közben apum hallott valamit a beszélgetésünkből miközben tv-zett a szobában, erre kiviharzott, és a képembe vágta, h. ne gondold azt, h. 20ezer ft-os babát vehetsz. Ő azóta is abban a tudatban él, h én 20ezerért akarok babát venni. Szóval asszem nem is mondom el az igazi árát, miután meg lesz^^Azt hiszem szerencsés vagyok. Bár gondolo azt hiszik, hogy pár hét múlva félreteszem, és nem foglalkozom vele, mint a Shuichi plüssömmelXD (Ő más mint egy BJD:D:D) Nao-t semmi képp nem fogom elhanyagolni, és megpróbálom elfogadtatni a családdal, amint meglesz:)

Azoknak, akiknek a szülei nagyon ellenzik a BJD-vásárlást, én is csak azt tudom ajánlani, amit a többiek: Mutass képeket, con-on kélszülteket, és mesélj róluk. Talán megpuhulnak. Munka ügyben sajnos nem tudok segíteni, mivel még nem dolgoztam, de ajánlom az iroda/lépcsőház/családi ház takarítást.... Az megéri:) (Akkor mégis dolgoztamxD)
Kép
Avatar
Kanan
 
Hozzászólások: 316
Csatlakozott: 2009.09.09. 19:59
Tartózkodási hely: Budapest

ElőzőKövetkező

Vissza: Csevegő

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég

cron