Fotósuli 1 - digitális fotózás (kompaktok)

A fotózás művészetének elsajátítása, utómunkák a képeken

Fotósuli 1 - digitális fotózás (kompaktok)

HozzászólásSzerző: Mystyck » 2012.07.09. 20:49

Azért terveztem elindítani ezt a sorozatot, hogy egyrészt kicsit „fellendítsem” az egy ideje tartó "pangásomat", másrészt hogy rendszerezzem a saját tudásomat.

Első lecke gyanánt a fotográfia, mint olyan kialakulását és történetét szántam, valamint betekintést adni a régi és a mai filmes gépek világába. Utólag viszont arra jutottam, hogy ez nem annyira jó ötlet. A digitális világ rohamos fejlődése miatt és sok egyéb tényező közrejátszásának hála ma már inkább elterjedtek a digitális gépek. A filmes technikát hagyjuk meg a profiknak, minket ez most nem érint :D . Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz róla szó, csak annyit, hogy majd.

Ennyi bevezető után vágjunk is akkor végre bele, mit is kell tudnunk kezdésnek egy digitális fényképezőgépről:
Ezek a gépek közelebb állnak egy számítógéphez, mint egy régi „igazi” fényképezőhöz: Szilícium chip rögzíti a felvételt, amit az LCD kijelzőn ellenőrzünk, majd kábelen feltöltjük a platformra.
A gépünk lelke egy CCD chip, amelynek felbontását ezer egységben (MP = megapixel) mérjük. Szeme az objektív. A 4-6 cm átmérőjű LCD kijelzőn követhetjük nyomon alkotásunk. A használata könnyű és szórakoztató.

Rögtön tisztázzunk is pár dolgot a való világ digitális leképezéséről:
Mást lát a szem és mást lát a CCD (ez elsősorban a látószögre utal). A gép nem olyan rugalmas, mint a pupillák (ez a fény-árnyék kapcsolat miatt lényeges). A gép olyannak mutatja a színeket, amilyenek azok valójában (legjobb példa erre a sárga izzó: mi nem látjuk annak, mert agyunk elsimítja a színek „egyenetlenségeit”). Ezek felül a színeket eleve másként látja, sokkal tompábban (ezen retussal segíthetünk).

Ennyi most elég is lesz, térjünk át a legnépszerűbb csoportjára, a digitális gépeknek:

A keresős kompakt gépek


Három fő csoportba sorolhatjuk őket, kezdjük is a legegyszerűbbel:

1., Ultrakompakt gépek
Egyszerű emlékképek, családi fotók, képi jegyzetelés céljára a legjobbak. Kicsik, könnyűek, olcsók. Zsebben is elférnek, mindenhová magunkkal vihetjük, csak előkapjuk, kattintunk, és már ott sem vagyunk! A legtöbben videó mód is van, továbbá 3x zoom. Sokszor csak automata üzemmódja van, így állítgatás nélkül, könnyen használható. Nagy előnye még, hogy sok motívumprogrammal szokták ellátni. A legnagyobb problémája, hogy magas érzékenység mellett nagy képzajt produkál.

2., Egyszerű- illetve kiskompaktok
Két altípusát különböztethetjük meg, az egyik a fix gyújtótávolságú. Ez a legegyszerűbb. Mint azt a neve is mutatja, nem lehet változtatni a látószöget (legtöbbször enyhén nagylátószögű). Ennek köszönhetően nem lehet „ráközelíteni” a témára, így nem tudunk csak egy részletéről felvételt készíteni. Ezen „digitális zoommal” igyekeztek segíteni, de ez nagyban rontja a kép minőségét. Képfelbontás és képminőség szempontjából nagyon sokfélék lehetnek.
A másik típusa a változtatható gyújtótávolságú. Ezekbe a gépekbe ún, zoomobjektíveket építettek. Ennek nem csak a látószöge variálható, de legalább 3x-os átfogású. Ez az enyhe nagylátószög és az enyhe tele közt enged variálni. A problémája lényegében, hogy belső térben, táj vagy épület fotózásakor túl kevés fér a látószögben, illetve a távoli témákat sem hozza elég közel. Ezen utóbbin viszont már egy 10x-es átfogású nagyon sokat segít!

3., Csúcskompakt vagy bridzs (bridge)
Lényegében egy fejlettebb kompakt, ugyan az a működési elv, csak magasabb színvonalon, bőségesebb szolgáltatásokkal. Általában már 8-12 MP felbontással, 5-18x zoomobjektívvel és nagyobb LCD kijelzővel rendelkeznek. Bevezették a legtöbbnél a kézremegés-stabilizátort. Ezek már nemcsak árban, de méretben és súlyban is meghaladják az előzőeket. Előrelátó kezdőknek és hobbifotósoknak ajánlható.

A kompaktokról összefoglalóan elmondható:
Pro
Kicsi méret és súly. Jó ár/érték arány. Beépített üzemmódok. Élőkép! Egyszerű kezelés, nem igényel hozzáértést. Nagyon sokfélék lehetnek. Videó üzemmód gyakori és makrofotózásra kiválóak.

Con
Közepes képminőség és nagy képzaj. Szűk mind az állítható lehetőségek, mind a zoom szempontjából.
Kicsit a megapixelekről: mindenki ezt nézi meg először a gépeken, pedig nem ezt kellene…Régen sokkal nagyobb hangsúlya volt, ez tény, ma már viszont kevés a különbség a kategóriák között. Ezen kívül, az emberi szem csak 6 MP-ig lát. Szóval ha nem szeretnénk kiállítani, vagy 3-4 négyzetméteres méretben kinyomtatni, akkor nincs szükségünk 20-22 MP-es professzionális tükörrelexesre!
Pár szó a zoomról: ezt kellene nézni! Ez határozza meg a kategóriákat, mivel a látószög és a teljesítmény együttesen határozza meg, hogy mennyire tudjuk közel hozni a témát, mekkora teret foghatunk be. Gondoljunk csak a makrora. Szóval minél nagyobb az x előtti szám, annál értékesebb a gép.

Milyen témára ajánlható egy kompakt?
Lényegében mindenre, ami statikus: táj, épület, esemény, család, nyaralás. A dinamikus helyzetek azok, amelyeket csak trükközéssel oldhatunk meg: ilyen a gyenge fényviszony és a sportesemények. Kiváló makro képek készítésére, mivel minden előzetes előkészület vagy kiegészítő vásárlása nélkül, beépített funkcióként jelen van.

Mire ügyeljünk vásárlásnál?
1., Érzékenység, zajosság
Mennyi a maximális ISO érték és mindez mekkora zajossággal jár? A belépő szint általában ISO 800, az átlag ISO 1600, a jobbak ISO 3200 értékkel rendelkeznek.
2., Milyen és mekkora az LCD?
Minél nagyobb, annál jobb! Régen 1,5 col volt az átlag, újabban 2,5-3 col legalább és 110-250 ezres felbontással. A drágábbak mozgatható kijelzővel rendelkezhetnek, ez pl. makro esetén nagyon jól tud jönni.
3., Stabilizátor
Régen csak a szuperzoomokban volt, de ma már minden második gépben van. Nagyon jó találmány, sok elrontott kép kiküszöbölhető vele.
4., Akku időtartama
A lítiumos akkuval rendelkezők jobbak, mint a ceruzaelemmel működők. A kiemelkedőek 300-500 kép elkészítését is kibírják.
5., Extrák
Ki mire szeretné használni, ma már minden igényre van megoldás: videó, HD mód, wifi…stb. Szerintem pl. a panoráma üzemmód mindenképpen megéri!
Akkor nézzünk pár példát:

Saját, személyes tapasztalatom a Nikon, Canon és Sony gépekkel van, illetve volt, ezért ezeknél maradnék:
Kezdjük a Nikonnal: mostanában sokat látni a tv-ben a Coolpix P, S és L szériák reklámját.
A Canon ide tartozó sorozata a PowerShot és az IXUS.
Valamint a Sony DSC szériák (W, WX, S, RX, H, HX, TX).
Ezen kívül persze sok márka és több tucat gép vár arra, hogy válogassunk. Egy dolgot tartsunk szem előtt: van az a mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve….

Egy példa egy kompakt felépítésére: Olympus C-770 Zoom Digital Camera (kép forrása: gugli)
Kép


Az anyagok a saját tudásom, tanulmányaim eredmény, valamint saját könyveimből származnak, ezeket fogom használni a továbbiakban is:
Ailsa McWhinnie – A fotózás kézikönyve
A digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek 2008
Digitális Fotózás Tükörreflexes Fényképezőgéppel
Dékán könyvek – Digitális fényképezés, az alapoktól a szakmai ismeretekig
National Geographic – Fotó Iskola – Tippek és Trükkök

Ennyit szerettem volna most kezdésnek! Következő részben SLR/DSLR kamerát választunk, majd harmadik részben a kiválasztott vázunkhoz objektívet, aztán kiegészítőket. Majd, nem is olyan soká elkezdjük az alapfogalmakat, mint gyújtótávolság, mélységélesség, stb.

Örülök, ha benéztél és elolvastad! Várok mindennemű hozzászólást!
Itthon: Tatjana Marscha Arlene, Alexis Garrett M. Blake, Sébastien
Babablog
DevArt
Avatar
Mystyck
 
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2010.01.28. 18:45
Tartózkodási hely: Szigetszentmiklós

Vissza: Fotó tanácsadás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron