Wortbrüchig

szobrászat, írás, divattervezés, tanácsadás stb.

Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2010.01.09. 19:13

Nos... ^^;
Írogatom a kerettörténeteit a fiaimnak. Talán már olvasátok Lavande történetét Az órák visszafelé járnak-ban, és inasának, Gauthiernek írását Üveg címen.
Ez a töredék (kis bájosan terjedelmes töredék) szorosan kapcsolódik hozzájuk. Az előzménye, konkrétan - így az előző törétnetek olvasása nélkül is kiválóan érthető. ^^
Harmadik gyermekemet, Cerberos Wortbrüchig-et mutatja be, és a megismerkedésének, szerelmének kezdetét Lavande-al.
Cerberos megszemélyesítője Luts Landy-je.
Az egyik szeme ezüst lesz, a másik éjfekete, a haja térd alá omló, szürke, és ennél jóval durvábban, földöntúliabban, betegesebben lesz kikészítve. ^^

I.

Gyermekkorom sok mesét őriz a csodás valkűrökről, a rémséges valkűrökről, a lényekről, kik az arra érdemes harcos lelkét a Valhallába viszik. Hollóként köröznek a csatamezők felett, vad farkasok hátán vágtatnak.
Méltó leszek valaha arra… hogy egy valkűrrel találkozzam?
Nos… kétségkívül.


Lavande büszke tartással és élére vasalt egyenruhájában perdült ki albérlete ajtajából, nagyot szusszantva nézett körül, megmarkolva kardja markolatát. Párizs népe még épp, hogy ébredt, az árusok a piacon rendezgették portékáikat, a harmat csillogott az utcák kövein. Megindult, halkan dudorászva, peckes léptekkel, megnézte magát a házak görbe ablaküvegeiben és a pocsolyákban, elgyönyörködött a fák virágzásában, a mohában, mely megbújt a házak tetején. A Szajna vize felől friss szellő és öhm, kevésbé friss hal illata érkezett. Csodálatos virradat volt.
Elfoglalta őrhelyét Tervillé úr palotájánál, tollas kalpagjának megemelésével köszöntötte testőrtársát, aztán halk dudorászással nézett az új nap elé.
Hamarosan megtelt zsibongással és élettel a palota, ahogy a testőrök megérkeztek, a vívást gyakorolták, összekoccanó kardok és kiabálások, sürgés-forgás, pörlekedés. Pár reszketeg üzletember és dölyfös küldönc, zavart futár és kényes dáma térült-fordult, az utcán haladó fehérnép összesúgva és a kelleténél jóval többször haladt el a vastag fakapu előtt.
Az ebédidő közeledtével, mikor a nap delelőre hágott, lódobogás zaja vegyült a nép zsivajába, és Lavande félig leeresztett pillái alól figyelmes lett egy pompás angol telivérre. Szőre hófehér volt, tartása nemes, kantárféke, nyerge aranyló; nála már csak lovasa lehetett díszesebb és különösebb, teljes páncélzatban, melyen szikrázott a fény s alvadt a ráfröccsent vér, tépett, szürke palástban.
Testőrtársa haptákba vágta magát, és ő is hamar így cselekedett: az alak egyenesen a palota felé tartott.
A lovas hirtelen megállt a kapuban, Lavande felé fordította fejét, és felcsapta sisakrostélyát. Egyik szeme fekete volt, mint a csillagtalan éjszaka, a másik pedig a Hold minden ezüst ragyogásával égett.
- Tréville úr? – kérdezte éles hangon.
- Lavande Eisschwert vagyok – húzta ki magát a fiú még inkább, már ha ez lehetséges volt.
- Kit érdekel?! Ez Tréville úr palotája? – kérdezte az idegen, és lekapta magáról a sisakot. Haja is ezüst volt, egészen derekáig omlott lágy hullámokban, arca finom, tekintete éles. Puha ajkait keményen összezárta, és türelmetlenül csípőre rakta kezét. – Nem érek rá egész nap a válaszára, kedvesem!
- Ez Tréville úr palotája, alázatosan jelentem – hajbókolt a másik testőr, Gérard, mikor észrevette, hogy partnere valaminő különös okból, teljeséggel ledelejezett.
A lovas gyorsan felé pillantott, s egyetlen biccentéssel sem köszönte meg válaszát. A nyeregből lehajolt, és arca illetlenül közel került Lavande arcához. Végigmérte, tetőtől-talpig, majd lekicsinylően elbiggyesztette ajkát.
- Szóval maga Lavande „Courageux” Eisschwert? Fontos üzenetet hozok, ábrándos fiacskám, te pedig rabolod az időmet. Mivel nemes ember vagy, megbocsátok. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy valamikor összemérhetjük az erőnket. Úgy hírlik, ügyes vagy és ravasz pofa. Majd elválik – idegesen körbenézett, majd ismét a fejébe nyomta sisakját. – Gyá, Sleipnir!
Hogy direkt vagy véletlen verte-e fel a port olyannyira, hogy Lavande utána könnyesre prüszkölte magát, az nem derült ki.
- Istenemre, Lavande uram – köhögte Gérard -, mit ámult úgy el ezen az úron? Tán még sosem látta?
- Nem – vont vállat egyszerűen -, még soha nem láttam.
Bár még eggyel sem találkoztam, egyetlen valkűrrel sem.
Hittem Istent s hittem benne, hogy a pogány Istenek, mint Zeusz, mint Odin, holtak már.
De a valkűrök mások voltak.
Olyanok, mint a vérszopó fenevadak, a farkasemberek és a tündérek.
Léteztek, tagadhatatlanul.

- Ne kerüljön barátságba ezzel az úrral, én csak azt mondom. A bíboros embere, gárdájának kiképzőtisztje, és a neve Cerberos.
- Azt hiszem, egy gárdistának és egy testőrnek legfeljebb pengéik kerülhetnek barátságba, s annál mélyebb benyomást, mint hogy kardom átjárja őt, nem is igen kívánok rá tenni – somolygott Lavande.
- Látta a szemét, uram? – suttogta Gérard.
- Hogy ne láttam volna, mikor oly merészen szegezte rám tekintetét. Az ezüstszín bizonyára üvegszem; csatában veszíthette el. Kemény harc lehetett.
- Sátáni szem az, uram, Krisztusomra. Ördöngös az az ember…
- Ó, drága, drága Gérard, ha annyi démon lenne a világon, ahányszor maga kárhozottat kiált, bizony már a Pokol lenne maga a mi szép világunk, és a Jósiten ugyancsak búslakodnék.
- Kacaghatja maga a sátán hatalmát, le is tagadhatja, attól még könnyen a karmai közé kaparintja kegyelmed lelkét, meglátja – szusszantott Gérard. – Bátorságot vakmerőséggel felcserélni botorság. Egyébiránt meg, ha mással nem rettenthetem vissza a párbajvágytól, hát megsúgom, hogy Cerberos úr bizony a legkiválóbb fegyverszakértő egész Párizsban.
- Én pedig a legkiválóbb kardforgató vagyok Franciaországban. Meglátjuk, mire megy a felcser tudomány ott, ahol a pengék prédikálnak! – húzta ki magát Lavande, és megforgatta kezében a lándzsát. Gérard mondott volna valamit, de visszanyelte. Csak azt sóhajtotta egészen halkan, hogy „reménytelen”, míg a háttérben Lavande már legpompásabb formagyakorlatait fitogtatta.

Amikor Cerberos visszatért, visszafordult. Őrségváltás volt. A kapuban egy barna ifjú elmélyedten és mély szakértelemmel túrta az orrát, míg társa egy arrajáró kufárral pletykált. Cerberos horkantott, és tovább ügetett.

- Szép jó estét! – vágta ki Lavande az ajtót, melynek következtében Gauthier elejtette az agyagkorsót a jó burgundi borral.
- Úgy megijesztett, Monsieur! – sírt fel, és egy inggel igyekezett felitatni a kiömlött italt. Történetesen Lavande legjobb ingével, ám szerencsére a testőr ezt széles jó kedvében észre sem vette. Hálószobájába ment és szélesre tárva az ablakot, nyújtózott. Arcát simogatta a balzsamos est. A háttérből egy elhaló nyögés jelezte, hogy Gauthier ráébredt szörnyű tévedésére.
- Mi jót vacsorázunk ma, derék legény? – lebegett vissza a konyhának és előtérnek egyaránt alkalmazott helyiségbe Lavande, míg Gauthier egy csont nélküli mozdulattal elrejtette az inget a szőnyeg alatt.
- He, hát… he-he, mit szeretne?
Lavande szeme alig észrevehetően megrebbent, de mosolya mit sem halványult.
- Nem késő-e már eldönteni azt? Hát nem elküldtelek-e már a szép Giselle asszonyhoz két fényes arany tallérral, hogy olyan lakomát csapjunk, amit ötven év múlva is megemlegetünk? Nem kértem-e fügét és fogolypecsenyét, pezsgőt, süteményt? Nem ma van-e a nevem napja?
- Ke-kegyelmes uram, jelentem tisztelettel, a házmester rámtört.
- Miért is nem építettél barikádot, kutya teremtette!?
- A folyosón ért utol!
- Vetődtél volna ki az ablakon, a nyavalyádat! – ragadta meg a grabancát Lavande, mire Gauthier szánalomra méltóan nyüszíteni kezdett.
- Édes uram, kegyelmes, jó uram, hát azt akarná, hogy a nyakam szegjem? Behajtotta a két arany tallért, s még további jó pár pengővel tartozunk neki a lakbérért. Nem volt mit tennem, értse meg, szép uram…
Lavande felemelte szemmagasságba, merőn tekintetébe meredt, majd elengedte, így az inas nagyot nyekkent a földön.
- Arra kell hogy gyanakodjam, neked valóban a bájos Giselle asszonnyal van problémád!
- Hova gondol? Mi kivetnivalót találnék egy olyan keb…kedves asszonyban? – heherészett Gauthier. Lavande lehajolt hozzá, kezét csípőre téve.
- Örülhetsz, hogy nem porollak el – morogta. – Az a fene gascogne-i büszkeséged aligha tűri, ahogy Giselle asszony leköröz téged a konyhaművészetben.
- Olcsóbb is lenne, ha én főznék! – szegte fel a nóziját Gauthier, és karját összefűzve, kérlelhetetlenül meredt Lavande-ra.
- Mit? – kérdezte a férfi duzzogva, ahogy ledobta magát az egyik székre, reccs.
- Rántottát – sziszegte Gauthier.
- És azon kívül?
- Tükörtojást is tudok. Szalonnával ízletes.
- Egy. Kettő. Három.
- Monsieur… Monsieur, nee~
- Négy-öt-hat-hét! – kiáltott Lavande, ezzel rávetette magát inasára, és a földre teperte, hogy csak úgy koppant a buksija.
- Nem is tartott még tíznél! –vernyákolt és rúgkapált a fiú, ahogy ura lefogta a kezeit és fölé hajolt. Copfjából egy tincs előre hullt. – Monsieur… - pihegte Gauthier, ahogy Lavande visszahúzódott, elengedte a kezét, és szomorúan elfeküdt a szőnyegen.
- Mondd, hogy van itthon tojás.
- A falunkban a plébános atya azt mondta nekem, bűn a hazugság.
- És az a drága édesanyád nem tanított meg rá, hogy az uradat nem kiszolgálni pedig égbekiáltó bűn? Hát korgó gyomorral feküdjek le? A teremtésit! Gauthier, Gauthier, miért is nem raklak ki az utcára?
- Mert uramnak arany szíve van – dorombolta a fiú. – Nézze, találtam egy karéj kenyeret itt a szekrényben! Ha egy kis vízbe áztatom, talán felpuhul…
- A fejedet, azt áztatom vízbe, hosszan! – tépte ki a kenyeret Gauthier kezéből házura, és készen állt rá, hogy beleharapjon.
- Monsieur, neee, hát keményebb mint a márvány a… auu! – díjazta nem épp örömteli felkiáltással Gauthier, ahogy Lavande a kezébe harapott.


- A Szűz Mária nevére, nem értem, nem fér a fejembe! – zsémbelt Gauthier másnap, ahogy az utcák köveit koptatták. – Igazán fel nem foghatom, hová tartunk, mikor ön ma nem teljesít szolgálatot, én pedig szívem szerint békében aludnék!
- Hát sétálgatunk, Gauthier – mosolygott Lavande -, sétálgatunk.
- Ilyen puccparádéban – dünnyögte Gauthier, aki eltűrte, hogy ura néhanapján fess ruhákba bújtassa, kemény ingekbe és szokatlan anyagú brokátba, amitől úgy érezte magát, mint egy utolsó piperkőc.
Lavande jókedvűen dudorászva haladt, oldalán csörgött a kard, tricon kalapján ugráltak a színes tollak, fehér, szalagos harisnya feszült lábán, ruhája ragyogóan kék volt, gallérja gazdag csipkével szegett, magára is vonzott minden tekintetet a legyezők mögül s a hintók ablakából.
- Egyetlen fitying nélkül sétálgatunk, Monsieur – vetette fel Gauthier, és próbálta a dús zsabóban megtalálni a kezét.
- Van az úgy, édes Gauthier. Bonjour, madame. Bonjour, bonjour!
- Uram, menjünk haza és aludjunk. Jót tesz az egészségnek, ilyesfélék.
- Ó, édes Gauthier, a bíboros sohasem aluszik!
- Hát egyházi pályára tér! – jajdult fel Gauthier, és egy kisasszony is halkan felsikkantott a háttérben.
- Bár méltónak találtatnék rá, kedvesem – dudorászta a férfi. – Nem, a bíboros palotájához megyünk. Csak úgy bekukkantunk, tudod.
- Hát ismét láza van, vagy az elméje háborodott meg? A bíboros palotájához! Hívatlanul! Magától! Nono… - lehalkította a hangját – párbajozni készül, ugye, igazam van?
- Bölcsességed sugárzó, akár a Nap – nézett Lavande derűsen az égre.
- A szíve hölgyéért, ugye?
- Miket nem fecseg, Gauthier! Talán bizony maga lázas.
- Úgy viselkedik, mint egy szerelmes – sóhajtott a fiú. – Nem lesz ez így jó, nagyon nem.
- Szerelmes? – suttogta Lavande. – Valóra vált egy álmom. Hogyan is ne lennék boldog?
Látni akartam azon a napon a valkűrt. Akartam, hogy legyen egy szemtanúm is, hogy tudjam, nem csak képzelem őt.
Mit számított, ha nem engednek be? Áttöröm a védvonalakat.
Mit számít, mi őrzi? Megszerzem őt.
Felolvasztom a jégfalakat.
Mi volt ez a vágy? A megbizonyosodás vágya? Megérinteni, hogy tudjam, létezik valóban?
A kiábrándulást óhajtottam, hogy ráérezzek, ő is csak egy ember?
Vagy ennél is többet akartam? Legyőzni?
Mi volt ez az őrült ösztön, ami után észt veszejtve futottam?
Sajnos Gauthier-nek lett igaza.
Semmi több, mint szerelem.
Semmi magasztosabb.
Semmi megbocsáthatóbb.
Azt hittem, egy égi lényt szeretni nem lehet bűn.
Én őrült… azt hittem…


II.


- Gauthier, kopogtatnak.
Semmi válasz.
- Gauthier, te mihaszna, pattanj, kopogtatnak.
Semmi válasz.
- Gauthier, miért is nem adom ki az utadat? – tápászkodott talpra Lavande, könyvét félretéve, hálóingében indulva útnak. A konyhában fel is botlott az igazak álmát aluvó fiúban, szitkozódott egy sort, és kikiáltott, hogy már indul is, és egy pillanatnyi türelmet kért.
A palotába természetesen nem engedtek be egy ajánlólevél nélküli testőrt, amikor Cerberos úrra hivatkozott, akkor pedig közölték, hogy ő nem fogad látogatókat vagy küldöncöket, az ég egy adta világon senki emberfiát nem lát szívesen. Lavande hát csalódottan és tervet kovácsolva távozott, megebédelt egy kellemes kiskocsmában, ahol tudott olyan szépen nézni, hogy hitelt adjanak neki, misét hallgatott egy útszéli kis templomban, elüldögélt a Szajna partján, pallérozta vívótudományát majd elméjét is edzette tudós könyvek és könnyed versek olvasásával. A legérdekesebb olvasmánynak mégis a mítoszok könyvei bizonyultak, azokra a régi, megsárgult lapokra írva volt most minden, amit ő érdekelhette, édesapjának szálkás, reszkető kézírásával.
Amint kitárta az ajtót, máris szabadkozni kezdett:
- Elnézést, inasom a fülén ül, pontosabban fekszik, jó magam pe…
Torkára forrt a szó. A küszöbön Cerberos állt, éjfekete ruhában, alig pár másodpercig, majd, mintha valóban az éjszaka árnya volna, már be is suhant a szobába, vállával durván meglökve Lavande-t.
- Meddig akarta volna, hogy az ajtajában ácsorogjak, a szentségit? És egy inasa van? Jól hallottam? Egyetlen egy? Kedves uram, csak azt ne mondja, hogy ebben a házban lakik? Itt él? És ilyen sötétségben? Fejfájás gyötri? Áh, most látom – nincs is csillár? Elképesztő. Sőt, szórakoztatóan kiábrándító, hogy a berendezés pompázatossága szegénységet fed. Mintha küllemével fordítva lenne; a szegényes megjelenés takarja a lélek díszeit. Hol a szobája? No né? Itt ég egy gyertya? Hát ilyen is van? Hah!
Lavande nem jutott szóhoz váratlan vendége szóáradatától. Már épp magyarázni kezdte volna, hogy pár gyertya is megfelelő világosságot csinál, hogy egy albérletbe egy inas tökéletes, a testőrök fizetsége így meg úgy, és ha látta volna délelőtti pompájában, és nem este tizenegykor törne rá, talán előkelőbben is fogadhatná. Gauthier viszont felkelt, és azt híve, tolvaj jár a házban, éktelen lármát csapott, szóval az ő csitításával kellett foglalkozni.
-Csak vendégem van! – pisszegte, míg Gauthier félve meghúzta magát.
- Ilyen későn senkit sem illik fogadni, s ha jő is valaki, az csak hölgyike – pörölt sértetten, Lavande pedig türelmetlenül legyintett. – Hölgyike, ugye? – kiabált utána Gauthier. – Na ha zajt csapnak…!
A hálószoba ajtaja döngve becsapódott Lavande mögött, aki fáradtan a tenyerébe temette arcát, majd ujjai közül lesett Cerberosra.
A szobában egyetlen gyertya világolt, a férfi az ágy szélén ült, keresztbe vetett lábbal, és undorodva lapozgatta Lavande olvasmányait, bár lehet, hogy ez mindennapi arckifejezése volt.
- Üdvözlöm szerény hajlékomban, jó uram. Hát megmondták mégis, hogy felkerestem délelőtt? – erőltetett csikorgó mosolyt az arcára.
Cerberos felkapta a fejét, pupillái tágra nyíltak, mintha csak most vette volna észre, hogy Lavande is ott van, majd körbenézett a szobában.
- A szülei németek voltak, igaz?
- Édesapám osztrák volt, édesanyám francia, én magam e honban nevelkedtem, ezen ország büszke lakosaként, és teljességgel franciának vallom ma—
- Értem – csapta be a könyvet Cerberos, és tekintete Lavande-ra villant. – És a szülei kiskorában meghaltak, hüpp-hüpp, nem érdekel. Ezeket a könyveket meg égesse el. Égesse el az összeset!
- Mi…miért? – bukott ki Lavande-ból, halkan csak. Foglyul ejtette őt az ezüst szem ragyogása és a fekete szem sötétsége. A férfi lassan közellépdelt hozzá, és kezébe tette azokat a régi jegyzeteket valkűrökről, óriásokról, törpékről, a szörnyű erejű Thorról és a csodás Odinról.
- Elégeti? – suttogta, és megcirógatta Lavande arcát, bőrkesztyűs ujjait végighúzta állán, vicsorított vagy mosolygott, nem lehetett eldönteni. – Megígéri nekem, hogy elégeti?
- Maga egy valkűr, igaz? – nézett a fiú a szemébe. – Egy valkűr. A lelkemért jött?
- A maga lelkéért, egyetlenem? – nevetett fel a férfi. – Valkűr? A valkűröket elfelejtették már.
- Én nem, én nem, én nem – pihegte Lavande, és kezeit Cerberos vállára ejtette. – Hisz maga él. Hisz maga ragyog.
- Maga pedig egy ostoba – vigyorodott el Cerberos.
Ha a valkűr felfedi magát, azzal alkut köt: és a halandó az ő lelkével tartozik. A valkűr az, aki védelmezi és formálja ezt a lelket. A valkűr az, aki rendelkezik a szerződővel. Célja az, hogy legyőzhetetlenné tegye. Igen… ez lenne a célja.
- Kiválasztott engem – rebegte Lavande. – Önre vártam. Akartam, hogy létezzen, annyira akartam.
- A dicsőséget akartad, fiú, az én nevem pedig gyalázat. Leleplezted a titkomat. Nem bölcsességgel, hanem érzéssel. Mennyire silány… minden esetre, ha már annyit olvas – tiporta meg sarkával a földre ejtett könyvet -, akkor tudja, hogy a tudásért és a vágtáért nagy árat fizet. Mindene az enyém. Mindene.
- Mindenem az öné – hajtott fejet Lavande.
És ez az alku tisztességtelenebb volt, mintha az ördöggel kötöttem volna. Az ördögben legalább lehet bízni. Az ördög legalább egyértelműen a sötétség. Az egy egyértelmű dolog.
Cerberos mindig más volt. Cerberos a gyűlöletes, az iszonytató változékonyság.
Kerberusznak, aki az alvilág bejáratát őrizte, három feje volt. Cerberosnak ezer arca. Az összeset imádtam és az összeset gyűlölöm. Le akartam szaggatni valamennyit, hogy meglássam az igazi lényét, a ragyogó, a fényes valkűrt.
Más tündér volt ő és más vezető.
Holló volt és fenevad.
Bestia…


(folytatása külön topicban "Wortbrüchig II" címen)
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Reisuto 2010.05.01. 01:14-kor.
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 452
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Sugjokuchi » 2010.01.09. 21:29

Istenem! Megint egy csodás mű! Azt hiszem elfelejtek szóhoz jutni. *megy, hideg vízzel fejet mos*
Nem akarsz könyvet írni? Kiadatni? Tuti vennék belőle. Meg mindenki. Írónak kell lenned. Te erre születtél. Jobb vagy a "bevett" írók több mint háromnegyedénél.
*Lavande fan lett. Kész. Vége*

Gyűjtésben: Luts KDF Aru ~ Lilianne Felicia Mimir
No way to Heaven
Avatar
Sugjokuchi
 
Hozzászólások: 631
Csatlakozott: 2009.12.03. 18:03
Tartózkodási hely: Otthon

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Szikra » 2010.01.09. 23:14

Ez egy varázslatos mese. Nagyon tetszik.
Egyszerűen fantasztikus.
A jellemek, élesen kirajzolódnak már most, ugyanakkor egyértelműen hiányzik a vége.
A könyvégetésről viszont csak Az ember tragédiája jut eszembe, a Prága kettő, amiben tüzet játszok... XD
A lepke akkor sem siet, ha üldözik.
Avatar
Szikra
 
Hozzászólások: 518
Csatlakozott: 2009.08.30. 21:18
Tartózkodási hely: Félálomban

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2010.01.09. 23:23

Sugjokuchi: A könyvírástól még messze vagyok ^^" Vannak terveim és ötleteim, és publikált írónak készülök. Addig még hosszú az út, sok gyakorlás és élettapasztalat - na meg sok szerencse és kitartás kell hozzá. ^///^ Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat~

Szikra: A könyvégetés nekem Kalibán Shakespeare viharjából, akiről Szabó Lőrinc is írt egy csodás verset: http://kicsimammon.hu/vers_szlk Egyszerűen lenyűgöző. Azon meg én is meglepődtem, hogy Herr Wortbrüchig (ahogy nevezem XD) egyszerűen iszonyodik a könyvektől. Retteg tőlük.
Remélem valamikor meg tudom írni a végét, nu de persze most jön csak a nehez *izzad*
Nagyon örülök hogy tetszett, és köszönöm hogy írtál ^^
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 452
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Sugjokuchi » 2010.01.10. 00:39

Nagyon szívesen :D Ajánlottam a fórumos műveid az egyik barátnőnek, aki rögtön kiakadt azon, hogy ebben halál van. (Az órák visszafelé járnak) Utána egy istenért sem tudtam elmagyarázni neki, hogy senki nem hal meg. Hajthatatlan. xD Vannak még ötleteim, a legjobb barátnőm is biztos kap linket (ő hasonló beállítottságú ember mint én). Wááh, publikálj gyorsan. :D *Reisuto fangirl*

Gyűjtésben: Luts KDF Aru ~ Lilianne Felicia Mimir
No way to Heaven
Avatar
Sugjokuchi
 
Hozzászólások: 631
Csatlakozott: 2009.12.03. 18:03
Tartózkodási hely: Otthon

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2010.01.10. 00:42

Túl kedves vagy ^///^
Az órák visszafelé járnak nagyon más, mint a többi írásom, a stílusa teljesen szürreális - tekintve, hogy Lavande mondta tollba nekem, neki ilyen a stílusa. ^3^ Idegesítően érthetetlen tud lenni - és van benne halál. De még mennyire. És kegyetlenebb, mint az az írásból kiderül. Meg kéne már írni, mégis ki volt az a Bábmester, miért tette, amit tett, és hogy Gauthier például miért volt útban. Az igazat megvallva ez a novella már kész is, csak előbb még egy átvezetőt kéne írnom hozzá, no meg ezt befejezni. @_@
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 452
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Sugjokuchi » 2010.01.11. 16:17

Köszönöm ^^ De nem vagyok túl kedves. :D Azt mondom amit megérdemelsz. ^3^ Jót is, rosszat is mondok mindenkinek. :D Csak amit gondolok~
A történeteid fantasztikusak. Elbűvölőek. Olyanok, mint egy keringő egy csodálatos bálteremben. Hiába ül az ember egy széken, mert éppen nincs párja mégis a részesének érzi magát a táncnak. A történeteidben hiába csak külső szemlélők vagyunk akkor is olyan érzésünk van, mintha itt játszódna a szemünk előtt és egy egyszerű, névtelen, szereptelen ember szemével látnánk.
Off: Én vettem ezt észre, vagy az emberek tényleg leszoktak az olvasásról? Bárkinek bármit ajánlok, a válasz az, hogy majd máskor, most nincs időm... Vagy, hogy olvasni ő nem szokott. Aztán ugyanezen emberek a túl sok idejükre panaszkodnak... -.-

Gyűjtésben: Luts KDF Aru ~ Lilianne Felicia Mimir
No way to Heaven
Avatar
Sugjokuchi
 
Hozzászólások: 631
Csatlakozott: 2009.12.03. 18:03
Tartózkodási hely: Otthon

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Mirtusz » 2010.01.11. 16:51

Wortbrüchig úr! *.* Megígértem, hogy elolvasom. Elbűvölő, mint mindig. Piszkosul ért hozzá, úrnőm, ön profi kérem! Áradoznék még...de nem akarom önmagam ismételni. A stílus még mindig nagyon kiüt a legjobb értelemben. ^^
A többit is elolvastatja velem ez a történet, s elbátortalanít a jányom és testvéreinek történetének megírásásban.
Kép
Don't forget who's always our guide
It is the child in us.
Avatar
Mirtusz
 
Hozzászólások: 653
Csatlakozott: 2009.11.19. 18:05
Tartózkodási hely: A színpad alatt ~ Nagyváradon

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Reisuto » 2010.01.12. 15:12

Sugjokuchi: Köszönöm ^^ Én nem aggódom, amíg a járműveken minden harmadik ember kezében könyvet, újságot látom. Gimnazistam, egyetemista, középkorú és öregember épp úgy kapaszkodik az olvasmányába, mint amilyen szorgosan mi faljuk a fanficeket. :D És ha vendésgégbe mész Magyarországon valakikhez, kukucskálj csak be a szobákba - könyvespolcok mindenhol. Nem láttam még olyan lakást, bármiylen kicsiny volt is, ahol legalább két könyvespolcnyi könyv ne rogyadozott volna ott. :D

Mirtusz: Nagyon örülök, hogy szimpatikus Herr Wortbrüchig és hogy tetszetősnek találta a történetet ^^ Mindazonáltal tessék szíves lenni megírni, mert a kisasszonynak egyedi és elbűvölő stílusa van, a gyermekek történetére pedig őszintén kíváncsi vagyok!
Avatar
Reisuto
 
Hozzászólások: 452
Csatlakozott: 2009.07.13. 19:58
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Wortbrüchig

HozzászólásSzerző: Sugjokuchi » 2010.01.12. 15:53

Hát pedig szerintem tudok olyan helyet :P Nem vagyok benne biztos, régen voltam ott (szerencsére) de ha jól emlékszem alig fél polcnyi könyvük volt.
És nem használom a tömegközlekedést. Minek is kéne? Egy szünetben hazamegyek (mérsékelt futással) és visszaérek, sőt még büfébe is el megyek ha kicsi a sor...
---
Ne tudd meg mennyire ordítottak a szüleim, amikor tegnap este fél órával éjfél előtt megszólaltam, hogy én azért még egy valamit elolvasok. Jötten és újraolvastam a sztorikat >:D Wááh de imádom.
*tudom, hogy unod a fanságom de akkor is!!!*

Gyűjtésben: Luts KDF Aru ~ Lilianne Felicia Mimir
No way to Heaven
Avatar
Sugjokuchi
 
Hozzászólások: 631
Csatlakozott: 2009.12.03. 18:03
Tartózkodási hely: Otthon

Következő

Vissza: Egyéb Kreatív Munkák

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron